Apám, a II. világháború után a hadifogságból hazatérve, Borsodnádasdon kapott titkári állást – így kerültem ott erre a világra. De Újpesten, a Duna öble, a Szúnyogsziget mellett nőttem fel. Tősgyökeres újpestiként apám – édesapja alapította 1905 - ben a hivatásos tűzoltóságot az akkor még önálló városként létező Újpesten – egy év után hazahozta a családot. Egyéb szálak is kötöttek bennünket Újpesthez: Lebstück Mária huszárfőhadnagy ( Huszka Jenő operettjének Mária főhadnagy-a, emlékét Jókai írása, utcanév, a megyeri úti temetőben síremlék is őrzik ma Újpesten) az 1848 - as szabadságharc egyik hőse élt ott Jónák Pállal; az Aradról 1867 után császári kegyelemmel szabadult Jónák József, ütegével a császári seregből átállt honvéd tüzér őrnagy fiával. (Korábban L.M. férje, akit Haynau tábornok felségárulásért halálra ítélt, de később az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta.) Fiától eredhet vonzalmam a művészet iránt : műkedvelő festőként ő honosította meg a családban a festészet szeretetét, nagyapám rég beszáradt festékeit - „fiam, drága a festék, majd meglátod” – nagynéném adta oda, mikor a gimnázium után hazakerültem Pestre. Apám szakkörben fejlesztette rajztudását – nagy készséget mutató rajzaira emlékszem vissza. Négy – öt évesen szaggatott vonalakkal bonyolult absztrakt fantáziákat kalandoztam papírra. Hajóskapitány, ezermesterkedő nagyapámtól tudtam meg - mivel ő készített vakkeretet (nem volt az „igazi” ) a darab fehér vászonhoz, amit „bedolgozó szabásznőként” otthon dolgozó nagyanyámtól kértem – hogy keretre feszítik a vásznat. Munka közben alapozódott le a temperával mialatt a rózsaszín háttéren fehérrel a hátát mutató, ülő nőt festettem. De nem itt kezdődött a sorsom. Anyám arca – úgy emlékszem – nyugtalan lett, mikor ( felső tagozatos lehettem az általános iskolában) kiszaladtam hozzá a konyhába, s lelkes izgalommal közöltem, micsoda nagyszerű tónusokat láttam a TV-ben egy Rembrandt képen. Válogatás, elképzelés nélkül kezdtem lefesteni mindent, amihez hozzájutottam. Megpróbáltam emlékezetből lerajzolni a Városligeti Műjégpálya előtti, „nyilazót” ábrázoló bronzszobrot, lemásoltam a női arcot a Caola reklámon, Delacroix Villámtól megvadult ló c. akvarelljét, a Nemzetőr c. képet, a szomszéd, a nagyszüleim tájképét, temperával lefestettem az orgonacsokrot az előszobánkban. A szomszéd fiút „támadó állásban, térdre tett kézzel” lerajzoltam.( Csalódott az eredmény láttán.) A rézhamutartó aljába vonalakat karcoltam – hidegtű „nyomatot” csináltam. A Szőnyi – féle anyagtan szerint próbáltam festéket törni, olajfestéket csinálni. Anyám a Képzőművészeti Gimnáziumba vitt felvételizni – megrettentem a sok hokedlitől, kockától, a szénnel rutinosan befeketített felvételi rajzoktól. Dehogy akarok én grafikus lenni, mondtam. Lementem Debrecenbe gimnáziumba – anyám egyedül nevelt három éves korom óta – nem volt aki kézben tartson egy kamaszt. A második évben már a Medgyessy szakkörbe jártam Bíró Lajoshoz – tanáraim nagyvonalúan félrenéztek, miközben megszegtem a katonai szigorúságú kollégiumi fegyelmet, s a délutánt a szakkörben töltöttem hetente háromszor. Elmulasztottam a vacsorát is ilyenkor. Háromnegyed nyolcig ült az aktmodell – hétkor volt a vacsora. Ma sem tudok okosabban élni.
Újpest, József Attila Általános Iskola, Debreceni Református Kollégium Főgimnáziuma, Debrecen 1975 – 1980 Magyar Képzőművészeti Főiskola, /MKE/ festő szak,Budapest
Szakképzettség Művészeti rajz, szerkesztő- ábrázoló geometria, művészettörténet szakos középiskolai tanár
Munkák közintézményekben, gyűjteményekben Körmendi-Csák Gyűjtemény Signal Versicherungen, Dortmund , Németország Tűzoltóság, IV. ker., Budapest T-Art Alapítvány, Budapest Theologische Universität , Innsbruck, Ausztria Ernst Múzeum, Budapest Semmelweis Egyetem, Szájsebészeti Klinika, Budapest
Díj: 42. Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, 1995
Publikációi
„A festő gyakorlata… esély egy lehetőség létrejöttére”
Lyukas Óra, (A Magyar Írók Egyesületének Folyóirata) 2005/6 18-19 old.
"A fogalmi jelentőségéről a festészetben"
Terasz, (online) 2014-5-24
"A valóság, az utánzás, a fantázia és az idea szerepéről a festészetben"
HITEL, (irodalmi, művészeti és társadalmi folyóirat),
XXVIII.évfolyam, 2015 március 90-97.old.
"Mi lesz veled, festészeti tehetség?"
HITEL, (irodalmi, művészeti és társadalmi folyóirat),
XXIX.évfolyam, 2016 július 101-103.old.
"A művészet meghalt - éljen a művészet"
Valóság, (A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat havi folyóirata),
2018 július LXI. évfolyam 7. szám, 55 - 58.old.
Kritikák,interjúk 1981. p.sz.e: Futó találkozás, Magyar Ifjúság,1981,12.18,4. o. (bán): Három fiatal kiállító, Magyar Nemzet,1981,12.20,12. o. 1982. cia:Menschliche Einsamkeit im Bild, Konstanzer Anzeiger / Emberi magány képben/ Menschen in Strukturen verstrickt, Konstanzer Anzeiger,05.07.1982 -23 /Struktúrákba zárt emberek / 1983. j.h. Suche nach der Identität, Neuburger Rundschau 12/13.05.1983 / Nr.109 /Az identitás keresése / Josef Heumann: Bilder statischer Unruhe NR 21/22.05.1983 /Nr.116 /A statikus nyugtalanság képei / 1991. Beszélgetés Indri Gyulával, Petőfi Rádió,1991.05.17 1992. Napindító, beszélgetés Ács Gáborral, Petőfi Rádió,1992,09. 2003. P.Szabó Ernő: Jónák Tamás mitológiája, Magyar Nemzet,2003.08.16,14. o. Akhilleusz szelleme a művészre talál, Új Művészet, XIV/10 2004. Hann Ferenc: Emlék a mitológiáról, Új Művészet, XV/10
Egyéni kiállításaim : 1981. Lila Iskola, Budapest 1982. Universität, Konstanz, Németország 1983. Rathausfletz, Neuburg a.d.Donau, Németország 1988. Galerie A16, Zürich, Svájc 1989. Ifjúsági Ház, Szeged 1990. Vajda Lajos Stúdió, Szentendre 1991. Duna Galéria, Budapest 1992. T-Art Alapítvány, Budapest 1995. MOL Galéria, Szolnok 1999. Damjanich János Múzeum Galériája, Szolnok 2001. Újpest Galéria, Budapest 2002. Ernst Múzeum Dorottya Galériája, Budapest 2003. Millennium Szalon, Budapest 2004. Horváth Endre Galéria, Balassagyarmat Visual Art Galéria, Budapest 2007. Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
2014. Újpest Galéria, Budapest
2015. Józsefvárosi Galéria, Budapest
2016. Mácsai Galéria,József Attila Műv. Közp.,Budapest
Széphárom Közösségi Tér, Budapest
A festészet maga…
A négy évvel ezelőtt, 1999-ben megjelent kismonográfiában magától értetődően állapíthattuk meg: „A bensőséges festői hatásvilágot a viszonylag kis képméretek is hangsúlyozzák: Jónák Tamás munkái a hagyományos, a középméretű táblaképnagyságot nem lépik túl, illetve annál általában kisebbek.” A 2000-ben bemutatott szolnoki, majd a 2001-ben felvonultatott újpesti kollekció, s a tavalyi egy-estés, a Dorottya Galériában rendezett tárlat is megerősíthette eme vélekedésünket, ezért aztán kis ijedtséggel vegyes kétkedéssel konstatáltam a művész telefonhívását, amelyből arról értesülhettem, hogy itt, a budapesti Palme-házban készül közönség el tárni alkotásait. De hát azok nagyon nagy termek –ez volt az első, elhamarkodott megjegyzésem, de Jónák Tamás megnyugtatott: műtermében az elmúlt hónapokban nagyméretű vásznakon dolgozott. Miután megbeszéltük a képekkel való találkozás időpontját s letettem a telefonkagylót elgondolkoztam a képméretek furcsa szerepéről, viszonylagos jelentőségéről: arról, hogy Jónák Tamás akár kisméretű képeit is bemutathatná ezekben az impozáns terekben, amelyek bensőséges világuk ellenre monumentális hatásúak, a dimenziókat kitágítón dinamikus festői erővel telítettek. Kis képei nagy képek, s ez most, a fizikai valójukban is nagy képek között is tetten érhető. A mintegy másfél évtizedes-húsz esztendős alkotóperiódusra visszapillantó tárlat a gyűjteményes kiállítás alcímet viseli: a festő vészesen közeledik életútjának hatvanadik életévéhez, s ebben az életkorban már indokolt az összefoglalás, szükség van a termés áttekintésére. Különösen fontos ez egy olyan, magányosan dolgozó, generációkhoz nem tartozó, csoportokhoz nem csatlakozó, a művészeti trendekkel nem foglalkozó művész esetében, mint Jónák Tamás, aki hosszú szentendrei alkotóperiódusa ellenére is megőrizte művészi függetlenségét, aki makacs következetességgel a maga útját járja, s közben nem merevedett meg, nem vált manírok rabjává. Sokoldalú műfaji, technikai érdeklődését ez az együttes is szépen reprezentálja: rajzok, sokszorosított grafikák s sokszorosított egyedi lapok, pasztellek, s persze ecsettel s festőkéssel a vászonra felhordott olajfestékkel rögzített kompozíciók válogatása ez az együttes, amelyben néhány hangsúlyos tematikai gócpont is megjelölhető. De legyen művészettörténeti idézetként rögzült hidegtű vagy linóleummetszet, a művész önarcképeként a nézőre kétkedőn tekintő arc rajza, a festőt a műtermében megjelenítő, vagy mitológiai alakokat megelevenítő olajkompozíció, a művész mindenkor megőrzi a tradicionális képformát: a keretek s az eszközök, az anyagok s a technikák a klasszikusokat, a kifejezések, a hatóelemek s a mű-közegek a klasszikus avantgarde szellemét sugározzák. A József Attila-i „Költő vagyok –mit érdekelne engem a költészet maga?” –kérdés parafrázisaként feltételezhető, hogy Jónák Tamás a Festő vagyok –mit érdekelne engem a festészet maga? –kérdésfelvetéssel alkotott az ezredfordulót megelőző s övező években. Ekkor csaknem minden műve a festő személyiségét, a festő vívódásait, az alkotó kétségeit boncolgatja: a sötét háttérből előszüremlő, foltokká oldódó alakok a valóság formáinak, a természetes alaknak valami belső feszültség általi eltorzulása, a körvonalaktól való megfosztottsága, gyakran a figura arctalanná válása árán rögzül. s az alakot körülvevő tér maga a zaklatottság, a felkorbácsoltság, a bizonytalanságok s nyugtalanságok, a tisztázatlanságok sötétéségbe fúló, feszült birodalma. Aztán a vad, szenvedélyes érzelmi telítettség intenzitásának lanyhulása nélkül a festő palettája hirtelen kivilágosodik, élénk színek váltják fel a sötét koloritot, okkerek s vörösek ragyognak elő s áradnak szét, s a színek eme felszabadulásával párhuzamosan a műterem világából a mitológia, az allergóriák világába érkezünk, ahol a személyest háttérbe szorítja az univerzális, a kozmikus szemlélet, ahol a belső világ feszültségeinek s konfliktusainak kivetüléseit felváltják az epikus s szimbólikus tartalmakat összegző, tragikus előrzetekkel átitatot, nagyszabású látomások. Dráma s fennköltség, evilági s mítikus kavarog a két- s háromalakos, Akhilleuszt, az isteneket, a bűnt a földre küldő sátánt, a fantázialényeket s hús-vér emberi figurákat furcsa, szokatlan nézőpontokból megjelenítő, nagyméretű, a foltok kavargásából leleményesen felépített kompozíciókon. Legyen Jónák Tamás festészetének tárgya a festő, s a festészet maga, vagy legyen képi világa a mítoszok, a legendák, az európai kultúrkincs forrásait megidéző művészetének központi motívuma mindig az ember: a hajszolt, a félelmek s szorongások által űzött, a kétségeivel szembesülni kényszerülő, a konfliktusai elől kitérni képtelen, a győzelmeiben is vesztes, bukásra ítéltetett alak. E bevezető gondolatok megfogalmazása során egyetlen egyszer sem használtuk a Jónák Tamás festészetét alapvetően meghatározó, vagy karakteresen jellemző expresszionista jelzőt. E kategorizálással egy, az egyetemes s a kortárs magyar piktúra egyik , az újabb s újabb stíluskörök s áramlatok térnyerése ellenére is erőteljesen jelenvaló, meg-megújuló törekvésre irányíthatjuk a figyelmet, amely több évtizedes fejlődéstörténete ellenére sem vesztett erejéből, s amely eleven tartalmak, jelentések összegzésre, felismerések kifejezésére hivatott. Jónák Tamás képei is ezt bizonyítják.
Wehner Tibor : Megnyitó /elhangzott 2003. augusztus 13.-án Budapesten-, a Millenium Szalonban, Jónák Tamás festőművész gyűjteményes kiállításának megnyitóján./
Újpest, József Attila Általános Iskola, Debreceni Református Kollégium Főgimnáziuma, Debrecen 1975 – 1980 Magyar Képzőművészeti Főiskola, /MKE/ festő szak,Budapest
Szakképzettség Művészeti rajz, szerkesztő- ábrázoló geometria, művészettörténet szakos középiskolai tanár
Munkák közintézményekben, gyűjteményekben Körmendi-Csák Gyűjtemény Signal Versicherungen, Dortmund , Németország Tűzoltóság, IV. ker., Budapest T-Art Alapítvány, Budapest Theologische Universität , Innsbruck, Ausztria Ernst Múzeum, Budapest Semmelweis Egyetem, Szájsebészeti Klinika, Budapest
Díj: 42. Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, 1995
Publikációi
„A festő gyakorlata… esély egy lehetőség létrejöttére”
Lyukas Óra, A Magyar Írók Egyesületének Folyóirata 2005/6 18-19 old.
"A fogalmi jelentőségéről a festészetben"
Terasz, online 2014-5-24
"A valóság, az utánzás, a fantázia és az idea szerepéről a festészetben"
HITEL, irodalmi, művészeti és társadalmi folyóirat.
XXVIII.évfolyam, 2015 március 90-97.old.
"Mi lesz veled, festészeti tehetség?"
HITEL,XXIX.évfolyam, 2016 július 101-103.old.
"A művészet meghalt - éljen a művészet"
Valóság, A TIT havi folyóirata,
2018 július LXI. évfolyam 7. szám, 55 - 58.old.
Kritikák,interjúk 1981. p.sz.e: Futó találkozás, Magyar Ifjúság,1981,12.18,4. o. (bán): Három fiatal kiállító, Magyar Nemzet,1981,12.20,12. o. 1982. cia:Menschliche Einsamkeit im Bild, Konstanzer Anzeiger / Emberi magány képben/ Menschen in Strukturen verstrickt, Konstanzer Anzeiger,05.07.1982 -23 /Struktúrákba zárt emberek / 1983. j.h. Suche nach der Identität, Neuburger Rundschau 12/13.05.1983 / Nr.109 /Az identitás keresése / Josef Heumann: Bilder statischer Unruhe NR 21/22.05.1983 /Nr.116 /A statikus nyugtalanság képei / 1991. Beszélgetés Indri Gyulával, Petőfi Rádió,1991.05.17 1992. Napindító, beszélgetés Ács Gáborral, Petőfi Rádió,1992,09. 2003. P.Szabó Ernő: Jónák Tamás mitológiája, Magyar Nemzet,2003.08.16,14. o. Akhilleusz szelleme a művészre talál, Új Művészet, XIV/10 2004. Hann Ferenc: Emlék a mitológiáról, Új Művészet, XV/10
Egyéni kiállításaim : 1981. Lila Iskola, Budapest 1982. Universität, Konstanz, Németország 1983. Rathausfletz, Neuburg a.d.Donau, Németország 1988. Galerie A16, Zürich, Svájc 1989. Ifjúsági Ház, Szeged 1990. Vajda Lajos Stúdió, Szentendre 1991. Duna Galéria, Budapest 1992. T-Art Alapítvány, Budapest 1995. MOL Galéria, Szolnok 1999. Damjanich János Múzeum Galériája, Szolnok 2001. Újpest Galéria, Budapest 2002. Ernst Múzeum Dorottya Galériája, Budapest 2003. Millennium Szalon, Budapest 2004. Horváth Endre Galéria, Balassagyarmat Visual Art Galéria, Budapest 2007. Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
2014. Újpest Galéria, Budapest
2015. Józsefvárosi Galéria, Budapest
2016. Mácsai Galéria,József Attila Műv. Közp.,Budapest
Széphárom Közösségi Tér, Budapest
A festészet maga…
A négy évvel ezelőtt, 1999-ben megjelent kismonográfiában magától értetődően állapíthattuk meg: „A bensőséges festői hatásvilágot a viszonylag kis képméretek is hangsúlyozzák: Jónák Tamás munkái a hagyományos, a középméretű táblaképnagyságot nem lépik túl, illetve annál általában kisebbek.” A 2000-ben bemutatott szolnoki, majd a 2001-ben felvonultatott újpesti kollekció, s a tavalyi egy-estés, a Dorottya Galériában rendezett tárlat is megerősíthette eme vélekedésünket, ezért aztán kis ijedtséggel vegyes kétkedéssel konstatáltam a művész telefonhívását, amelyből arról értesülhettem, hogy itt, a budapesti Palme-házban készül közönség el tárni alkotásait. De hát azok nagyon nagy termek –ez volt az első, elhamarkodott megjegyzésem, de Jónák Tamás megnyugtatott: műtermében az elmúlt hónapokban nagyméretű vásznakon dolgozott. Miután megbeszéltük a képekkel való találkozás időpontját s letettem a telefonkagylót elgondolkoztam a képméretek furcsa szerepéről, viszonylagos jelentőségéről: arról, hogy Jónák Tamás akár kisméretű képeit is bemutathatná ezekben az impozáns terekben, amelyek bensőséges világuk ellenre monumentális hatásúak, a dimenziókat kitágítón dinamikus festői erővel telítettek. Kis képei nagy képek, s ez most, a fizikai valójukban is nagy képek között is tetten érhető. A mintegy másfél évtizedes-húsz esztendős alkotóperiódusra visszapillantó tárlat a gyűjteményes kiállítás alcímet viseli: a festő vészesen közeledik életútjának hatvanadik életévéhez, s ebben az életkorban már indokolt az összefoglalás, szükség van a termés áttekintésére. Különösen fontos ez egy olyan, magányosan dolgozó, generációkhoz nem tartozó, csoportokhoz nem csatlakozó, a művészeti trendekkel nem foglalkozó művész esetében, mint Jónák Tamás, aki hosszú szentendrei alkotóperiódusa ellenére is megőrizte művészi függetlenségét, aki makacs következetességgel a maga útját járja, s közben nem merevedett meg, nem vált manírok rabjává. Sokoldalú műfaji, technikai érdeklődését ez az együttes is szépen reprezentálja: rajzok, sokszorosított grafikák s sokszorosított egyedi lapok, pasztellek, s persze ecsettel s festőkéssel a vászonra felhordott olajfestékkel rögzített kompozíciók válogatása ez az együttes, amelyben néhány hangsúlyos tematikai gócpont is megjelölhető. De legyen művészettörténeti idézetként rögzült hidegtű vagy linóleummetszet, a művész önarcképeként a nézőre kétkedőn tekintő arc rajza, a festőt a műtermében megjelenítő, vagy mitológiai alakokat megelevenítő olajkompozíció, a művész mindenkor megőrzi a tradicionális képformát: a keretek s az eszközök, az anyagok s a technikák a klasszikusokat, a kifejezések, a hatóelemek s a mű-közegek a klasszikus avantgarde szellemét sugározzák. A József Attila-i „Költő vagyok –mit érdekelne engem a költészet maga?” –kérdés parafrázisaként feltételezhető, hogy Jónák Tamás a Festő vagyok –mit érdekelne engem a festészet maga? –kérdésfelvetéssel alkotott az ezredfordulót megelőző s övező években. Ekkor csaknem minden műve a festő személyiségét, a festő vívódásait, az alkotó kétségeit boncolgatja: a sötét háttérből előszüremlő, foltokká oldódó alakok a valóság formáinak, a természetes alaknak valami belső feszültség általi eltorzulása, a körvonalaktól való megfosztottsága, gyakran a figura arctalanná válása árán rögzül. s az alakot körülvevő tér maga a zaklatottság, a felkorbácsoltság, a bizonytalanságok s nyugtalanságok, a tisztázatlanságok sötétéségbe fúló, feszült birodalma. Aztán a vad, szenvedélyes érzelmi telítettség intenzitásának lanyhulása nélkül a festő palettája hirtelen kivilágosodik, élénk színek váltják fel a sötét koloritot, okkerek s vörösek ragyognak elő s áradnak szét, s a színek eme felszabadulásával párhuzamosan a műterem világából a mitológia, az allergóriák világába érkezünk, ahol a személyest háttérbe szorítja az univerzális, a kozmikus szemlélet, ahol a belső világ feszültségeinek s konfliktusainak kivetüléseit felváltják az epikus s szimbólikus tartalmakat összegző, tragikus előrzetekkel átitatot, nagyszabású látomások. Dráma s fennköltség, evilági s mítikus kavarog a két- s háromalakos, Akhilleuszt, az isteneket, a bűnt a földre küldő sátánt, a fantázialényeket s hús-vér emberi figurákat furcsa, szokatlan nézőpontokból megjelenítő, nagyméretű, a foltok kavargásából leleményesen felépített kompozíciókon. Legyen Jónák Tamás festészetének tárgya a festő, s a festészet maga, vagy legyen képi világa a mítoszok, a legendák, az európai kultúrkincs forrásait megidéző művészetének központi motívuma mindig az ember: a hajszolt, a félelmek s szorongások által űzött, a kétségeivel szembesülni kényszerülő, a konfliktusai elől kitérni képtelen, a győzelmeiben is vesztes, bukásra ítéltetett alak. E bevezető gondolatok megfogalmazása során egyetlen egyszer sem használtuk a Jónák Tamás festészetét alapvetően meghatározó, vagy karakteresen jellemző expresszionista jelzőt. E kategorizálással egy, az egyetemes s a kortárs magyar piktúra egyik , az újabb s újabb stíluskörök s áramlatok térnyerése ellenére is erőteljesen jelenvaló, meg-megújuló törekvésre irányíthatjuk a figyelmet, amely több évtizedes fejlődéstörténete ellenére sem vesztett erejéből, s amely